Verdák, Motorosport, Tech

ApexNews

Villany MX-5 - De miért MX-5?

03. MX5-ből villamos hajtású autó

2018. május 04. - ZenoLD

p3062959.jpg

Hogyan is kerültem én ebbe a projektbe? Régóta legyeskedek az autózás világa körül, hol mélyebbre, hol távolabbra repülve tőle, így találkoztam újra Lógival (Gergővel, az elektromos MX-5 projekt mérnökgárdájának vezetőjével). Évfolyamtársak voltunk az egyetemen, de ott még nem jött ki, hogy ennyire egy húron pendülünk. Mit ad ég, pár évvel később, amikor elkezdtem gokartozni, szembe jött újra, és kiderült, hogy egy egyesületben elektromos meghajtású gokartokat (is) építenek (erről írok az EV-Sport cím alatt). Így alakult, hogy jó pár éve folyamatos kapcsolatban vagyunk, bár nem egy munkahelyen dolgozunk, de egymás projektjeiről általában tudunk, néha részt is veszünk azokban. Ezért tudtam később Formula Student autót kipróbálni (eszement élmény), majd FS versenyen rendezőként részt venni. Amikor élesedett az MX-5 átépítés, szólt, hogy lesz itt egy kis hentesmunka, Miata-gyalázás. Nem vártam meg míg felajánlotta a lehetőséget, csak azt kérdeztem: mikor menjek?! Első alkalommal a műhely mellett a Duna-parton nézegettük az autót, beszélgettünk. Egy kicsit meg is sajnáltam szegényt, és átgondoltam a dolgot.

 

blog_03_v1_01.jpgMegjött a gép, baljós árnyak…

Miért MX-5?

Volt szerencsém több kivitelben (1.5, 2.0, RF) is kipróbálni az ND szériát, és természetesen én is odáig vagyok érte. Az egy dolog, hogy szépre sikerült, de amikor zár a sperr, jó esetben nem kívülről nézed a műsort, hanem megpróbálsz minél több élményt kitaposni belőle. A benzinvérűek nagy részével ellentétben én nem utasítom el alapból a villamos járműveket, amúgy is nap, mint nap metrózok, tehát van gyakorlatom. Én megértem őket, fontos a hang, a szag, a rezgések, és be kell vallanom rendesen oda vagyok egy jó szívóbenzinért, a tiltás közeli sikításért (libabőr). Ha viszont nem lennének ilyen fejlesztések és próbálkozások, sok izgalmas dologtól esnénk el. Képzeljétek el, ha Elon Musk nem adja el a PayPal-t, mert jó az neki, van pénz, aztán csá. Se Tesla, se SpaceX! És a Teslák azért jól mennek, a Roadster jól is kanyarodott, nem halott ügy ez. Tehát attól, hogy villanyos lesz egy autó, nem feltétlenül lesz herélt, bár mindenképpen más lesz, az tuti. Az hogy ez valakinek tetszik, vagy nem, az annyira szubjektív, mint hogy nem szeretem a csokifagyit.

A projektben amúgy sem az a cél, hogy Tesla Roadster 3.0-át építsenek, ez most egy demógép. És mivel most ezt olvasod, látszik, hogy valami megérintett. Vagy az autó, vagy a technika. Helyes!
Sok projektautóhoz kell donor, itt sincs másként, valaminek mennie kell. Nem kérdés, hogy ebben az esetben is támogatom a választást. Miért?
Az autó pici és könnyű, ami azért szerencsés, mert nem kell hatalmas tömeget motorizálni. Az autó dögös, vonzza a tekintet, főleg ebben a gyöngyház fehérben. Ha szeretném megmutatni mire vagyok képes, én is szép köntösbe tenném a minőségi cuccomat. Ha pedig márkaoldalról nézzük, elég furán hatna egy olyan gyártótól, vagy modellből átépíteni, ahol már van hivatalos forgalmazás (pl VW e-Golf, SMART Electric Drive, Fiat 500e, stb…). Aztán ott a technológia. Trolibuszt már régóta gyártanak az oroszok is, biztos nem bonyolult egy ilyen átalakítás. Ja, persze… Mennyi különböző elektronika van egy mai autóban? Kommunikációs buszok, kijelzők, vezérlő és komfort elektronikák, stb. Tetszett, amilyen biztos kézzel nyúltak a srácok a fedélzeti rendszerekhez, és azonosították be a funkciókat, működést. Ha valami, akkor ez mutatja meg a projekt komolyságát. Komoly projekthez pedig komoly autó dukál.

Az elsődleges cél, hogy a jelenlegi villamos hajtást minél jobban integrálják, és az jól működjön az autóban. Ha ez a cél teljesül, és már önerőből mozdul, akkor látnak neki a másodlagos (pl. komfort-) elektronikák bütykölésének, hogy igyekezzenek működőképessé tenni az autó egyéb funkcióit. Ilyenek például a klíma és a fűtés. A klímához ugyanis plusz elektromos kompresszor, a fűtéshez pedig néhány extra elágazás és cső beépítése szükséges. A forrófejűeknek a tető lenyitása ajánlott lesz, aki pedig fázna taposson a gázba, a többit az adrenalin elintézi! Lógi szerint: „ha már van egy működő tesztrendszered, később ráérsz reszelni az egyes részegységeken. Például több akkumulátor, erősebb motor, működő klíma, stb.” Ha a srácok ezt egy modern autón meg tudják valósítani, nincs kétségem, hogy bármilyen környezetben (akár autóipari, akár más területen), nem lesz ennek akadálya előttük.

blog_03_v1_02.jpg


Persze-persze, de ez mégis egy új autó, vétek szétbombázni!

Nem vagyok ebben biztos. Inkább egy még gyártásban lévő autóhoz nyúljanak, mintsem egy klasszikus, ritka autót vonjanak be az űrtechnológiába. Nekem jobban fájna egy youngtimer. Biztos sírnék, ha egy Miata NA-t faragnának, vagy egy S2000-et, NSX-et? Jujj! Írtátok az RX-8-at, és jó ötletnek is tartom. Ismerek is olyat aki gondolkozik, vagy gondolkozott egy Vankel-villany cserén. Azóta beszéltünk erről Lógival és kiderült vannak szubjektív és műszaki okai is a választásnak. Műszaki, hogy az RX-8 nehezebb autó így a tesztelni kívánt akkucsomagokkal nem gyorsulna olyan jól, mint az MX-5, és az egyedi alkatrészek gyártása semmivel nem lenne egyszerűbb, így műszaki szempontból nem megalapozott a típus. A szubjektív pedig, hogy eladhatóbb külsőt kerestek.

Menjünk más irányba! Képzeljük el ezt egy karakter nélküli verdába építve, ki rohanna megnézni vagy akár átépíteni egy remek Swiftet? Egy jó e-Kalos kívánatos? Ha választhatnék, inkább ilyen dögös vonalak közé nyúlkálnék, és elégedetten nézném minden nap végén a gép csinos kis popsiját. Kár, hogy a popsi most kicsit vézna, ugyanis lekerült a lökös. Amúgy meg egyáltalán nem barbár melóról van szó. Ebben az is segít, hogy a gép viszonylag új. Nincsenek berohadt csavarok, málló kábelkötegek, és persze rozsda sem. A munka így tényleg élvezetes, és arra lehet koncentrálni, ami valóban fontos, vagyis a technika átépítésére, és nem a harcra egy lepukkant vassal. Az biztos, hogy lesznek meglepetések, remélem ott tudok lenni amikor ezek felszínre kerülnek. Talán senkinek sem okoz maradandó lelki sérülést az autó (közvetlen) szénhidrogén-függőségének eliminálása.

Most így áll a gép (de nem sokáig):

blog_03_v1_03.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://apexnews.blog.hu/api/trackback/id/tr6313890732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása