Verdák, Motorosport, Tech

ApexNews

Motor ki!

05. MX5-ből villamos hajtású autó

2018. május 18. - ZenoLD

Legutóbb, mikor a műhelyben jártam, épp zsiráfot akartunk etetni. Mivel ez az állat motorblokkot reggelizik, és ahhoz nekünk már késő volt, elnapoltuk a dolgot. Így láttam a motort akkor:

b_05_01.jpg

És így találkoztam viszont vele:

b_05_02.jpg

A kiemelésnél nem tudtam ott lenni, de állítólag nem volt vele nagy szívás.
Az emelési lehetőségek miatt a motort nem lefelé, a váltóval együtt, hanem arról előbb lekötve, felfelé kellett kiemelni. Ahhoz, hogy a motor kiférjen, le kellett bontani a szélvédő alatti műanyag burkolatot és az első merevítőt. A leszedett burkolat alatt az ablaktörlő mechanika, a szellőzés beömlője (túloldal) és egy mérőszalag csücsül.

p3103081.jpg

Problémás volt még néhány csavar elérése, amivel a kuplungot és a motort rögzítették egymáshoz. Mivel így külön jön ki a motor és a váltó, ezért az önindítót is le kellett szedni, de ahhoz addig nem lehet hozzáférni, amíg a szívósor fent van. Semmi gond, szedjük le a szívósort is! Ekkor viszont a motor kábelkorbácsa volt útban, így az is mehetett. Két apró tartófülön kívül minden túlélte a folyamatot. Leírva és végigcsinálva sem egy leányálom, de nem láttam hatalmas gyűlöletet Szabolcs arcán, amikor erről beszélt, így elkönyvelhetjük a technológiai sorrend be nem tartásának a többlet melót.
Az örvendetes előrelépést megkoronázandó körbefotóztam a változásokat, és gyorsan befetrengtem a kocsi alá is a kedvenc gurulós szerelőkocsimmal. Valószínűleg több alkatrészt már nem kell kiszerelni, mondjuk lassan nincs is mit. Most már se motor, se váltó, se kardán nincs a kocsiban. Tank, üzemanyagrendszer kipakolva.

A kis MX motortere elég üres képet mutat, rendesen kifújták az orrát:

b_05_03.jpg

Itt pedig egy kis geometria-pornó. Észre se vettem, de percekig nézegettem a lemezek formázását, hegesztéseket. Aki szereti a technikai dolgokat, az egy gyárlátogatáson, vagy ilyen munka közben egy műhelyben is órákig tud nézelődni, persze csak ha hagyják. Próbálok is igazodni ehhez, általában a munkaidő vége felé kezdem el zavarni a srácokat, de még ekkor is szívesen mesélnek az elmúlt napok történéseiről.

b_05_04.jpg

A motor helyétől jobbra látszik a kormánytengely, maga a kormánymű pedig félig takarásban, a merevítő alatt sejlik fel keresztben. A lenti képen tökéletesen kivehető, és talán jobban is mutatja az alkatrészek térbeliségét. A fotó onnan készült, ahol kb. a kuplung volt korábban.

b_05_05.jpg

A következő kép a széles látószöge miatt becsapós, nem ekkora a hely, de látványosan kiürült a motortér. Tényleg csak a segédberendezések maradtak.

b_05_06.jpg

A villanyszervó közelebbről. Szép vastag kábelek a tápellátáshoz:

b_05_07.jpg

A kardánalagút szokatlan szögből. Az alagút végén a fényes alkatrész már a differenciálmű behajtása.

b_05_08.jpg

Itt közelebbről is látszik:

b_05_09.jpg

A diffin látszódó négy (kettő felül, kettő alul) lelazított csavarra csatlakozik a váltó - kardán - diffi mentén futó merevítő, mely önmagában is iparművészeti alkotás. Szerencsére ezt az autón kívül le is tudtam fotózni. Nem olyan csudaszép környezetben, mint Csikós Zsolt az autó bemutatásakor, de vegyük észre a trükköket! Ha valaki kikeresi az említett cikkből a képeket (középtájon), és megnézi, mennyire ki van csinosítva az a bemutatós darab, emez pedig mennyivel mattabb, egyszerűbb kinézetű. Pedig csont ugyanaz, csak ez kocsiba készült, az pedig marketingre. És lássuk teljes csodájában, a kuplung, váltó, merevítő egységet (a kardán ott futna a merevítő belsejében, de ezt külön szerelték ki, így nem látható a képen, ellentétben a diszperzites vödörrel, ami nagyon is kell oda!):

b_05_10.jpg

Amit feltétlen ki kell emelnem, az a beltér megbontásának segítségével lefelé kivarázsolt tank és üzemanyag-rendszer sallangjai. Azért kellett belül is bontani, mert csatlakozók és rögzítések ugyanúgy voltak erről az oldaláról is a kaszninak, tehát elkerülhetetlen volt.

p3103082.jpg

A kibontott utastér alatt feltárulnak a titkok. Meglepődtem, hogy itt is mennyi minden bújik meg a kárpitok, műanyag fedelek alatt. Elektronikák, kábelkorbácsok, övfeszítők és a bukókeret is. Mondjuk a bukókeret rusnya hegesztésein mindannyian nagyot néztünk. Az övfeszítős képen itt lejjebb látni, hogy a váz egyéb hegesztései egész szépek, láthatóan robot készítette, viszont a bukókeret rögzítése ocsmány. Nyilván nem kirakatba készült, engem akkor is váratlanul ért, és kicsit el is szomorodtam.  Készítettem pár közeli képet a varratokról, de jobbnak láttam még az emlékeimből is kitörölni. ND tulajok: sose vegyétek le a bukókeret takaróelemeit!

b_05_12.jpg

Egy eldugott elektronika az utastérben, a könyöklő alatt:

b_05_13.jpg

Most így hagyom itt, elég vadul néz ki ennyire kibelezve:

b_05_14.jpg

Update és spoiler alert: a kuplung, váltó, kardán hármas visszakerült, hogy miért, az a következő bejegyzésekből kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://apexnews.blog.hu/api/trackback/id/tr7213832254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2018.05.26. 23:58:44

O.O az a hegesztés. Azt én is szégyellném. Hogy az ördögbe kókányol valaki ilyet egy japán sorozattermékbe?
süti beállítások módosítása